6. fejezet

Zsebpiszok közi kitérő

Harry a következő néhány hétben az Odú kertjének határai között maradt. Idejének nagy részét azzal töltötte, hogy páros kviddicset játszott Weasleyék gyümölcsösében (ő és Hermione Ron és Ginny ellen, Hermione borzasztóan játszott, míg Ginny jól, így nagyjából jó volt az elosztás), esténként pedig háromszoros adagot evett mindenből, amit Mrs Weasley elé rakott.

Mindez egy nyugodt és boldog szünidő lehetett volna, ha nem történik annyi eltűnés, különös balesetek, néhány közülük halálos kimenetelű, amelyek szinte nap mint nap megjelentek a Reggeli Prófétában. Néha Bill és Mr Weasley előbb hazaértek a hírrel, minthogy az a lapban megjelent volna. Mrs Weasley bosszúságára, Harry 16. születésnapi partiját elrontották a Remus Lupin által hozott szörnyű hírek. Lupin sovány volt és mogorva, haja egy sávban őszült, ruhája pedig kopottabb és lyukasabb volt, mint valaha.

– A dementorok újra támadtak – jelentette be, amikor Mrs Weasley éppen egy nagy szelet szülinapi tortát nyújtott felé. – Megtalálták Igor Karkarov testét északon egy kunyhóban. A Sötét Jegy volt felette. Őszintén szólva, meg voltam lepve, hogy életben maradt egy évig az után, hogy elszökött a halálfalóktól. Sirius testvére, Regulus, ha jól emlékszem csak pár napig bírta.

– Igen, igen – mondta Mrs Weasley rosszallóan. – Inkább beszéljünk valami másról.

– Hallottál Florean Fortescue-ról, Remus? – kérdezte Bill, akinek Fleur éppen bort töltött. – Neki volt…

–… fagylaltszalonja az Abszol Úton? – szakította félbe Harry, egy kellemetlen, zavaró érzéssel a gyomrában. – Régebben ingyen fagyit adott nekem. Mi történt vele?

– Elhurcolták, legalábbis az üzlet állapotából úgy tűnt.

– Miért? – kérdezte Ron, miközben Mrs Weasley csípősen Billre nézett.

– Ki tudja? Biztos felbosszantotta őket valahogy. Jó ember volt.

– Ha már az Abszol Út szóba került… – kezdte Mr Weasley. – Úgy tűnik, hogy Ollivander is eltűnt.

– A pálcakészítő? – kérdezte Ginny riadtan.

– Igen, ő. A boltja üres. Nincs jele küzdelemnek. Senki nem tudja, hogy önként távozott vagy elrabolták.

– De a pálcák… Hol fogjuk csináltatni őket?

– Majd más készítőknél – mondta Lupin. – De Ollivander volt a legjobb közülük, úgyhogy, ha a másik oldal elfogta őt, az nem túl jó nekünk.

A komor születésnapot követő napon, megérkeztek a Roxfortból a könyvlisták. Harrynek egy meglepetést is tartogatott a levele. Kinevezték kviddics kapitánnyá!

– Ezzel a prefektusokéval megegyező jogokat kapsz – kiáltotta Hermione boldogan. – Ezentúl használhatod a mi külön fürdőnket, meg mindent!

– Hűha! Emlékszem, amikor Charlie hordott ilyet – mondta Ron, miközben vizsgálgatta a jelvényt. – Harry, ez tök szuper. Te leszel a kapitányom… már ha visszaengedsz a csapatba – nevetett Ron.

– Nem hiszem, hogy tovább halogathatjuk a bevásárlást az Abszol úton, most, hogy ezek megérkeztek – sóhajtotta Mrs Weasley, Ron könyvlistája felett. Szombaton elmegyünk, ha az apátoknak nem kell megint dolgoznia. Nélküle nem megyünk sehová.

– Anya, komolyan azt hiszed, hogy Tudodki ott fog rejtőzni valamelyik könyvespolc mögött a Czikornyai és Patzában? – vihogott Ron.

– Fortescue és Ollivander csak nyaralni mentek, ugye? – mondta Mrs Weasley dühösen. – Ha úgy gondolod, hogy a biztonság csak tréfadolog, itthon maradsz és majd én magam veszem meg a dolgaidat.

– Nem, menni szeretnék. Látni akarom Fred és George boltját – mondta Ron sietve.

– Akkor csak tartsd meg az ötleteidet magadnak, fiatalember, mielőtt még úgy gondolnám, hogy túl éretlen vagy ahhoz, hogy velünk gyere – mondta Mrs Weasley mérgesen, miközben felkapta óráját egy halom frissen mosott törülköző tetejéről. Az óra mind a kilenc mutatója a "halálos veszély"-re mutatott. – És ugyanez vonatkozik a Roxfortra is.

Ron hitetlenkedő tekintettel bámult Harryre, amint az anyja felkapta a ruháskosarat és az ingaórát, majd kiviharzott a szobából.

– A fene egye meg… Itt már viccelni se lehet…

Ron az elkövetkező napokban vigyázott, nehogy pimaszkodni merjen Voldemorttal kapcsolatban. Végül elérkezett a szombat, Mrs Weasley újabb felcsattanása nélkül, bár elég feszültnek tűnt a reggelinél. Bill, aki inkább otthon akart maradni Fleur-rel (Hermione és Ginny nagy örömére), egy teli pénzeszsákot nyújtott át Harrynek az asztal felett.

– És az enyém? – kérdezte Ron azonnal, tágra nyílt szemmel.

– Ez már eddig is Harryé volt, idióta. – mondta Bill. – Kivettem neked a széfedből, Harry, mert mostanában a köznépnek kb. öt órába telik hozzájutni az aranyához. A koboldok annyira megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Két nappal ezelőtt Arkie Philpottnak egy Őszinteségi Szkópot nyomtak… Na, mindegy, Harry, bízz bennem, így egyszerűbb.

– Köszönöm, Bill – mondta Harry, zsebre rakva az aranyát.

– Ő mindig ohlyan figyelmes – búgta Fleur imádattal, Bill orrát cirógatva. Ginny úgy tett, mintha belehányna a kukoricapelyhébe Fleur mögött. Erre Harry fuldokolni kezdett, Ron pedig segítőkészen hátba vágta őt.

Borús és ködös nap volt. Mire kiléptek a házból és felvették a köpenyüket, már a Mágiaügyi Minisztérium egy speciális kocsija várta őket a ház előtt, olyan, amilyenben Harry utazott már egyszer.

– Olyan jó, hogy apának megint sikerült ilyeneket szereznie nekünk – mondta elégedetten Ron, kényelmesen nyújtózkodva, amint az autó távolodott az Odútól, ahonnan Bill és Fleur integetett nekik. Ő, Harry, Hermione és Ginny kényelmesen utaztak a tágas hátsó ülésen.

– Ne szokj hozzá, ez csak Harry miatt van – fordult hátra Mr Weasley a válla felett. Ő és felesége elől ültek a Minisztérium sofőrével. Az első ülés leginkább egy kétszemélyes kanapéra emlékeztetett. – Harry a legmagasabb biztonsági védelmet kapta. A Foltozott Üstben, pedig még további őrök is csatlakoznak hozzánk.

Harry nem mondott semmit. Nem nagyon volt kedvére a vásárlás az aurorok seregétől körülvéve. Még az Odúban elpakolta a hátizsákjába a láthatatlanná tevő köpenyét, mivel úgy gondolta, hogyha az jó volt Dumbledore-nak, akkor jó kell, hogy legyen a Minisztériumnak is, bár abban nem volt biztos, hogy a Minisztérium tud egyáltalán a köpenyről.

– Meg is érkeztünk – mondta a sofőr meglepően röviddel indulásuk után, miközben a Charing keresztutcában lelassított, és megállt a Foltozott Üst előtt. – Itt fogok várni. Lehet tudni, hogy meddig lesznek távol?

– Pár órát, azt hiszem – mondta Mr Weasley. – Ah, jó, már itt van!

Harry Mr Weasleyhez hasonlóan kitekintett az autó ablakán. Nagyot dobbant a szíve. Nem aurorok várakoztak a kocsma előtt, hanem Rubeus Hagrid, a Roxfort vadőrének hatalmas, fekete szakállas alakja. Hosszú hódbőr kabátjában sugárzó arccal tekintett Harryre és láthatóan megfeledkezett a mellettük elhaladó riadtan bámészkodó muglikról.

– Harry! – zúgta, majd amint Harry kiszállt az autóból egy hatalmas ölelésben részesítette. – Látnod kéne Csikócsőrt, mármint Witherwings-t, olyan megint boldog, hogy újra a szabadban lehet.

– Örülök, hogy örül – mondta Harry vigyorogva, miközben masszírozta a bordáit. – Nem tudtuk, hogy a biztosítás alatt téged kell érteni.

– Tudom, tudom. Csak úgy, mint régen, nem? A Minisztérium egy csapat aurort akart küldeni, de Dumbledore azt mondta, hogy én jöjjek. – mondta Hagrid büszkén kihúzva magát miközben hüvelykujjait beledugta két zsebébe. – Na, induljunk. Csak utánatok… Molly, Arthur.

A Foltozott Üst, Harry emlékezete szerint, először volt üres. Csak, Tom a ráncos és fogatlan tulajdonos maradt meg a tömegből. Reménykedve nézett fel, mikor Harryék beléptek, de mielőtt megszólalhatott volna, Hagrid jelentőségteljesen odaszólt:

– Ma csak átmegyünk Tom, értsd meg, Roxfortos ügy, tudod.

Tom barátságtalanul bólintott, majd folytatta a törölgetést. Harry, Hermione, Hagrid és a Weasleyk átvágtak a fogadón és kimentek hátra a kicsi, hűvös udvarra, ahol a szemeteskukák álltak. Hagrid felemelte a rózsaszín esernyőjét, megkopogtatta az egyik téglát az udvar falán, amely azonnal szétnyílt, kaput formálva a mögötte lévő kacskaringós, macskaköves utcára. A társaság átlépett a bejáraton, majd megállt egy pillanatra, hogy szétnézhessenek.

Az Abszol út megváltozott. A színes, csillogó kirakatok, tele varázskönyvekkel, bájitalokhoz való összetevőkkel és üstökkel eltűntek a kirakatüvegre ragasztott, hatalmas Mágiaügyi Minisztérium plakátok mögött. A sötétlila plakátok közül a legtöbb a Mágiaügyi Minisztérium által már a nyáron szétszórt biztonsági tanácsok felnagyított mása volt, míg a többi mozgó fekete-fehér fénykép a megszökött halálfalókat ábrázolta. Egy közeli patika homlokzatáról például Bellatrix Lestrange vigyorgott megvetően. Néhány bolt ablaka be volt deszkázva, ezek között volt Florean Fortescue Fagylaltszalonja is. Másrészről számos rozoga fa standot állítottak fel végig az utcán. A legközelebbi, amelyik Czikornyai és Patza előtt lett felállítva, egy csíkos, foltos ponyva alatt állt, az elejére egy kartonpapírt kitűztek a következő felirattal:

AMULETTEK

Hatásos vérfarkasok, dementorok és Inferik ellen!

Egy beteges külsejű apró varázsló csörgetett láncon nyalábnyi ezüst jelképet a járókelőknek.

– Egyet a kislányának, hölgyem? – kérdezte Ginnyre pillantva Mrs Weasleyt ahogy elhaladtak. – Védje meg a szép nyakacskáját!

– Bárcsak szolgálatban lennék – szólt Mr Weasley, mérgesen nézve az amulett-árusra.

– Igen, de kérlek, most ne tartóztass le senkit, drágám, sietünk – mondta Mrs Weasley, idegesen tanulmányozva egy listát. – Azt hiszem, legjobb, ha először Madam Malkinhoz megyünk, mert Hermione egy új dísztalárt szeretne venni, Ronnak is kilóg már a bokája a régiből, és neked is biztosan kell új, Harry, hiszen annyit nőttél… Gyerünk, mindenki…

– Molly, nincs értelme mindnyájunknak elmenni Madam Malkinhoz – mondta Mr Weasley. – Miért nem mennek ők hárman Hagriddal, mi pedig elmehetnénk a Czikornyai és Patzába megvenni a könyveiket.

– Nem is tudom – mondta Mrs Weasley nyugtalanul, habozva aközött, hogy gyorsan befejezzék a vásárlást, vagy maradjon együtt a társaság. – Mit gondolsz, Hagrid?

– Ne félj, Molly, velem biztonságban lesznek – mondta Hagrid nyugtatóan, könnyedén legyintve lapátkezével. Mrs Weasley nem tűnt teljesen meggyőzöttnek, de belement a szétválásba, majd sietve távozott férjével és Ginnyvel a Czikornyai és Patza irányába, míg Harry, Ron, Hermione és Hagrid Madam Malkin boltja felé indultak.

Harry megfigyelte, hogy a legtöbb járókelőnek ugyanolyan zaklatott és nyugtalan a tekintete, mint Mrs Weasleyé és már senki sem állt meg beszélgetni az utcán. A vevők szorosan egymás mellett haladtak, csoportosan, és kizárólag csak a teendőjüket intézték. Senki sem vásárolt egyedül.

– Kicsit szűkös lenne, ha mindannyian bemennénk – szólt Hagrid, miközben megállt Madam Malkin Talárszabászata előtt és bekukucskált. – Én kint maradok őrködni, jó?

Így hát csak Harry, Ron és Hermione lépett be az apró üzletbe. Első pillantásra úgy tűnt, hogy senki nincs a boltban, de amint az ajtó himbálózva becsukódott mögöttük, meghallottak egy ismerős hangot, amely egy kéken és zölden csillogó talár-állvány mögül jött.

–… nem vagyok már gyerek, ha nem vetted volna észre, anyám. Egyedül is be tudok vásárolni magamnak.

Kotkodácsolás hallatszott, majd Harry megismerte Madam Malkin, a tulajdonos hangját, amint azt mondja:

– Nem, gyermekem, anyádnak igaza van. Egyikünknek sem ajánlatos többé egyedül kóborolnia és ennek semmi köze ahhoz, hogy még gyerek vagy…

– Figyelj, hova bököd azt a tűt!

Egy tejföl-szőke hajú, sápadt, éles arcú tinédzser tűnt fel az állvány mögött. Elegáns sötétzöld talár volt rajta, amely térdhajlatnál és a ruha ujjainál csillogott a sok tűtől. Odalépett a tükörhöz és ellenőrizte az eredményt, majd nem sokkal ezután észrevette Harry, Ron és Hermione tükörképét a válla felett. Világosszürke szeme azonnal összeszűkült.

– Ha azon tűnődsz, anyám, hogy mi lehet ez a szag; egy sárvérű lépett be az üzletbe – mondta Malfoy.

– Nem hiszem, hogy szükség van ilyen beszédre! – mondta Madam Malkin, elősietve a ruhaállványok közül, miközben egyik kezében egy pálcát, a másikban, pedig egy mérőszalagot tartott. – És nem akarok előrántott pálcákat sem a boltomban! – mondta gyorsan, ahogy az ajtó fele pillantva meglátta, hogy Ron és Harry is előrántotta a pálcáját és Malfoyra szegezte. Hermione egy kissé mögöttük állt, úgy súgta nekik:

– Ne csináljátok, kérlek, nem éri meg!

– Mintha mernétek iskolán kívül varázsolni – vigyorgott Malfoy. – Ki húzott be neked Granger? Szeretnék neki virágot küldeni!

– Na, elég legyen! – mondta Madam Malkin élesen, hátratekintve a válla felett, támogatásra várva. – Hölgyem, kérem!

Narcissa Malfoy lépett elő a ruhaállványok mögül.

– Tegyétek azokat el – szólt rá hidegen Harryre és Ronra. – Ha megint megtámadjátok a fiamat, biztosíthatlak felőle, hogy az lesz az utolsó tettetek.

– Tényleg? – kérdezte Harry előrelépve és mereven belenézve a szabályos ámde arrogáns arcba, amely a sápadtsága ellenére még mindig hasonlított a nővérére. Harry ugyanolyan magas volt, mint Narcissa. – Hív pár halálfaló ismerőst, hogy megöljenek minket?

Madam Malkin felsikított és a szívéhez kapott.

– Nem szabad ilyennel vagdalkozni… Veszélyes ilyet mondani… Pálcákat le, kérlek!

De Harry nem engedte le a pálcáját. Narcissa Malfoy gúnyosan mosolygott.

– Már látom, hogy az a tény, hogy Dumbledore kedvence vagy, hamis biztonságérzetet ad neked, Harry Potter. De Dumbledore nem lesz mindig ott, hogy megvédjen téged.

Harry gúnyosan körültekintett az üzletben.

– Hűha… Nézze csak… Hiszen Dumbledore most sincs itt. Szóval miért nem próbálja meg? Talán tudnának találni egy dupla cellát magának és annak a vesztes férjének az Azkabanban.

Malfoy mérgesen Harry felé indult, de megbotlott a túl hosszú talárjában. Ron hangosan felnevetett.

– Ne merészelj így beszélni az anyámmal, Potter! – vicsorgott Malfoy.

– Semmi baj, Draco – mondta Narcissa, miközben visszafogta őt hosszú, fehér ujjaival. – Szerintem Potter előbb fog találkozni drága Siriusával, mint én Luciusszal.

Harry feljebb emelte pálcáját.

– Harry, ne! – nyögte Hermione, miközben elkapta Harry karját és megpróbálta leszorítani. – Gondolkozz… Nem szabad… Nagy bajba kerülnél…

Madam Malkin remegett egy pillanatig, aztán úgy döntött, hogy úgy tesz, mintha mi sem történt volna, hátha akkor tényleg nem is történik. Lehajolt Malfoyhoz, aki még mindig mereven Harryt bámulta.

– Azt hiszem, ezt a bal ujját még egy kicsit feljebb kellene hajtani, kedvesem, engedd csak…

– Aú – ordított fel Malfoy, dühösen ellökve Madam Malkin kezét. – Vigyázz hova bököd a tűket, asszony! Anyám, azt hiszem, nem akarom már ezt a talárt.

Azzal levette a talárt és ledobta a földre Madam Malkin lába elé.

– Igazad van, Draco – mondta Narcissa, megvető pillantást vetve Hermionéra. – Most már tudom, miféle söpredék vásárol itt… Jobb, ha mi átmegyünk a Twilfitt & Tatting's-be.

Azzal a páros távozott az üzletből, de Malfoy még ügyelt arra, hogy kifélemenet, akkorát lökjön Ronon, amekkorát csak bír.

– Na de kérem? – mondta Madam Malkin, miközben felemelte a talárt a földről, és a pálcája végével megtisztogatta a portól.

Madam Malkin Ron és Harry ruhapróbája alatt végig zaklatott maradt, Hermionénak pedig egy varázslóknak való talárt akart eladni a boszorkányoknak való helyett. Mikor végre kint tudta őket a boltból, úgy tűnt, fellélegzett.

– Megvan minden? – kérdezte Hagrid élénken, amikor kiléptek az utcára.

– Nagyjából – mondta Harry. – Láttad Malfoyékat?

– Igen – válaszolta Hagrid közönyösen. – De nem mernének semmit csinálni az Abszol út kellős közepén, Harry. Ne aggódj miattuk.

Harry, Ron és Hermione összenéztek, de mielőtt kiábrándíthatták volna Hagridot ebből a kellemes elképzeléséből, feltűnt Mr és Mrs Weasley, Ginnyvel az oldalukon, mindegyikük egy-egy nehéz könyvekből álló csomagot cipelve.

– Mindenki jól van? – kérdezte Mrs. Weasley. – Megvan a talárotok? Jól van. Akkor beugorhatunk a Gyógyszertárba és a Bagolyszalonba, Fred és George boltjába menet. Maradjatok szorosan együtt. Gyerünk…

Sem Harry, sem Ron nem vett semmilyen alapanyagot a Gyógyszertárban, hiszen többé már nem tanultak Bájitaltant, de mindketten vettek bagolyeledelt Hedvignek és Pulipintynek az Uklopsz Bagolyszalonban. Ezután tovább mentek az utcán, miközben Mrs Weasley majdnem minden percben az óráját ellenőrizte, hogy megkeressék a Weasley Varázsvicc Vállalatot, Fred és George tréfaboltját.

– Nem maradhatunk sokáig – mondta Mrs Weasley. – Csak gyorsan körülnézünk, és már megyünk is vissza az autóhoz. Már közel járunk… kilencvenkettő… kilencvennégy…

– Hű! – mondta megtorpanva Ron.

Az környéken lévő üzletek szomorú plakátborításával ellentétben Fred és George kirakata igazi parádé volt a szemnek. A járókelők egy része vissza-visszanézett a kirakatra a válla fölött, míg egy kába csoportjuk meg is állt bámészkodni az üveg előtt. A bal oldali kirakat káprázatos módon tele volt mindenféle pörgő-forgó, durranó, villanó, ugráló és rikoltó áruval. Harrynek könnyezni kezdett a szeme már csak a nézésüktől is. A jobb oldali kirakatüvegen egy ugyanolyan lila óriásplakát volt, mint a Minisztérium által nyomottak, de erre világító sárgával a következő felirat volt felfestve:

MIÉRT AGGÓDSZ TUDODKI MIATT?

AGGÓDJ HÁT A SZORULÁSOD MIATT!

SZÉKREKEDÉSI SZENZÁCIÓ!

EMIATT LÁZAS A NÁCIÓ!

Harry nevetni kezdett. Majd egy halk nyögést hallott a háta mögül. Megfordult és látta, hogy Mrs Weasley kétségbeesetten a poszterre mered, szája hangtalanul a negyedik sort formázza.

– Az ágyukban fogják megölni őket – suttogta.

– Nem, nem fogják – mondta Ron, aki ugyanúgy, mint Harry, nevetett. – Ez briliáns!

Ő és Harry elsőként léptek be a boltba, amely tele volt vásárlókkal. Harry közel sem tudott menni a polcokhoz. Körbetekintett a plafonig halmozott dobozokon. Voltak itt Maximuláns termékek, amelyet az ikrek a be nem fejezett utolsó évükben tökéletesítettek, Orrvérző ostya, amely, ahogy Harry elnézte a legnépszerűbb áru lehetett, hiszen már csak egy doboz maradt belőle a polcon. Kosárnyi trükkös pálcák, a legolcsóbbak közülük csak gumicsirkévé vagy sorttá változtak át, ha megsuhintották őket, míg a drágábbak körbeharapdálták az elővigyázatlan használót a nyakán és a fején. Dobozok telis-tele Öntintázó, Önjavító és Válaszgyártó pennával. Egy kis hely támadt a tömegben, így Harry előrenyomakodott a pénztárgéphez, ahol egy falka izgatott tízéves egy apró fa emberkét nézett, ahogy lassan lépked egy igazi akasztófához. A játék egy doboz tetejére volt téve, a dobozon, pedig ez volt a felirat:

Újrahasználható bakó – varázsold el vagy lógni fog! – Szabadalmaztatott Ábrándozó Bűbáj

Hermione sikerrel átfurakodott a pénztárgép közelében bámészkodó közönségen, hogy elolvassa az ismertetőt a doboz hátulján. A doboz egy jóképű ifjút és egy kalózhajó fedélzetén álló, ájuldozó fiatal lányt ábrázol feltűnően színesen.

– Egy egyszerű varázsige és beléphetsz egy kiváló minőségű, teljesen valósághű, harmincperces ábrándba. Könnyen belefér egy átlagos tanórába és teljességgel lenyomozhatatlan. (Mellékhatások gondolatszegény arckifejezés és kisebb nyáladzás) 16 éven aluliaknak nem eladó.

– Tudod – szólt oda Hermione Harrynek –, ez tényleg egy kitűnő varázslat!

– Ezért Hermione – mondta egy hang mögöttük –, te kapsz egyet ingyen!

Ott állt előttük Fred sugárzó arccal, egy bíborvörös talárban, amely hihetetlenül elütött tűzvörös hajától.

– Hogy vagy Harry? – kérdezte, miközben kezet rázott vele. – És mi történt a szemeddel, Hermione?

– Az ütős teleszkópotok – mondta Hermione gyászosan.

– Oh, a kutyafáját, el is felejtkeztem azokról – mondta Fred. – Parancsolj…

Egy tubust vett elő a zsebéből és odaadta Hermionénak, aki óvatosan lecsavarta a tetejét. A tubusban sűrű, sárga kenőcs volt.

– Csak kend be vele, és a monoklid egy óra alatt eltűnik – mondta Fred. – Találnunk kellett egy megfelelő szert a zúzódások elmulasztására. A legtöbb szert saját magunkon próbáljuk ki.

Hermione aggódva hallgatta őt.

– Akkor ez veszélytelen, ugye? – kérdezte.

– Persze, hogy az – erősködött Fred. – Gyere Harry, körbevezetlek.

Harry otthagyta Hermionét, aki éppen a szemét kenegette a kenőccsel, és követte Fredet az üzlet végébe, ahol kártyavárakat és kötélmutatványokat látott.

– Mugli varázslat – mutatott rájuk boldogan Fred. – Az olyan fura alakoknak, mint apa, akik szeretik a mugli dolgokat. Nem lehet velük nagyot szakítani, de elég kiegyensúlyozott az üzlet anyagilag. Ezek nagyszerű újdonságok… Nézd, itt van George…

Fred ikertestvére erősen megszorította Harry kezét.

– Körbevezeted? Gyere hátra, Harry, itt vannak azok, amikből a nagy pénzt keressük… Tegyél el bármit, öcsi, és biztosíthatlak, hogy nem csupán galleonokban fogsz fizetni – figyelmeztetett egy fiatal fiút, aki gyorsan kikapta a kezét egy vödörből, amelyre ez volt sötét színnel írva:

EHETŐ SÖTÉT JEGYEK – BÁRKIT BETEGGÉ TESZ!

George elhúzott egy függönyt a mugli trükkök mellett, mire Harry előtt feltárult egy sötétebb, sokkal kevésbé zsúfolt helyiség. Az itt található polcokon, az áruk csomagolása sokkal egyszerűbb volt.

– Csak most fejlesztettük ki ezeket – mondta Fred. – Vicces, hogyan történt…

– Nem is hinnéd hányan – köztük olyanok is, akik a Minisztériumban dolgoznak – nem képesek egy valamirevaló pajzsbűbájt létrehozni – mondta George. – Persze, nem te tanítottad őket Harry.

– Így igaz… Szóval, úgy gondoltuk, hogy egy Pajzskalap milyen vicces lehet. Vedd rá a társadat, hogy átkozzon el, miközben rajtad van a kalap, és nézd az arcát, amint az átok lepereg rólad. Aztán a Minisztérium ötszáz darabot rendelt belőle az összes beosztottja számára! És még mindig hatalmas megrendeléseket kapunk!

– Úgyhogy, kibővítettük a választékot. Van már Pajzsköpeny, Pajzskesztyű…

–… Igaz, hogy ezeknek nem sok haszna van a Főbenjáró Átkokkal szemben, de a legtöbb kisebb és közepes erősségű bűbájokat és átkot kivédi…

– Végül, úgy határoztunk, hogy beszállunk a sötét varázslatok elleni védekezésbe, mert az kész aranybánya – folytatta George lelkesen. – Ez nagyon jó. Nézd, Instant Sötétség Por. Peruból hozatjuk be. Hasznos, hogyha gyorsan el akarsz tűnni.

– És a Csali Petárdánk, ami épp most próbál lesétálni a polcról – mutatott Fred néhány furán kinéző, fekete, szarv formájú tárgyra, amelyek valóban próbáltak eltűnni a szem elől. – Csak titokban ledobsz egyet a földre, az elszalad, és amikor már nincs szem előtt, hatalmasat durran, elterelve az ellenség figyelmét.

– Hasznos – mondta Harry elámulva.

– Tessék – fogott meg egypárat George és dobta oda Harrynek.

Egy fiatal, rövid, szőke hajú boszorkány dugta be a fejét a függönyön. Harry észrevette, hogy ő is ugyanolyan bíborvörös talárt hord, mint Fred és George.

– Van itt egy vásárló Mr Weasley és Mr Weasley, aki Tréfaüstöt keres – mondta.

Harry nagyon furcsállta, hogy valaki Mr Weasleynek hívja őket, de úgy látszott nekik ez nem tűnt fel.

– Azonnal megyek, Verity – mondta George. – Harry, szolgáld ki magad bármivel. Természetesen ingyen.

– Szó sem lehet róla – mondta Harry, aki már elő is vette a pénzeszsákját, hogy kifizesse a petárdákat.

– Te itt nem fizetsz – szólt Fred határozottan, miközben eltolta Harry aranyát.

– De…

– Te adtál nekünk kölcsönt az induláshoz, és mi ezt soha nem felejtjük el – mondta George hathatatlanul. – Vigyél bármit, ami tetszik, és ne felejtsd el megmondani az embereknek, hogy honnan vannak, ha kérdezik.

Azzal George kilépett a függöny mögül, hogy segítsen a vásárlóknak, Fred pedig visszavezette Harryt az üzletbe, ahol megtalálták Hermionét és Ginnyt, akik még mindig a Szabadalmaztatott Ábrándozó Bűbájt nézegették.

– Még nem találtátok meg a Csoda Boszorkány termékeinket, lányok? – kérdezte Fred. – Kövessenek, hölgyeim…

Az ablak közelében állt egy sor fájdalmasan rózsaszín termék, körülvéve egy csapat lelkesen kuncogó lánnyal. Hermione és Ginny gyanakvó tekintettel fordultak vissza.

– Hát, itt is vagyunk – mondta Fred büszkén. – A legjobb szerelmi bájitalok, amit csak találhattok.

Ginny hitetlenül húzta fel a szemöldökét.

– És működnek is? – kérdezte.

– Természetesen igen. Egyszerre körülbelül húsz órán keresztül, a kérdéses fiú testsúlyától függően…

–… És a lány szépségétől – tette hozzá George, aki hirtelen megjelent mellettük. – De nem adjuk el a húgunknak –hirtelen nagyon komollyá vált –, aki körül, ahogy mi hallottuk, már így is öt fiú legyeskedik.

– Akármit is hallottatok Rontól, az egy szép nagy hazugság – mondta nyugodtan Ginny, és előrehajolt, hogy egy rózsaszín üvegcsét emeljen le a polcról. – Ez micsoda?

– Garantált tíz másodperces pattanástalanító – mondta Fred. – Tökéletes mindenre, a keléstől a mitesszerig. De ne válts témát. Most jársz, vagy nem jársz Dean Thomasszal?

– Igen, járok vele – válaszolta Ginny. – És amikor utoljára láttam, határozottan csak egy fiú volt és nem öt. Azok micsodák?

Sok rózsaszínre és lilára színezett bolyhos labdára mutatott, amelyek körbegurultak egy ketrec alján és magas, vékony hangon nyüszítettek.

– Pöfögő Gombolyagok – mondta George. – Miniatűr Pöfögő Gombolyagok, csak nem tudjuk őket elég gyorsan szaporítani. És mi a helyzet Michael Cornerrel?

– Kirúgtam, nem tudott veszíteni – válaszolta Ginny, miközben bedugta az ujját a ketrec rácsai között és figyelte, ahogy a pöfögő gombolyagok köré gyűlnek. – Olyan édesek!

– Tényleg elég ennivalók – adta meg magát Fred. – Nem gondolod, hogy egy kicsit túl gyorsan váltogatod a barátaidat?

Ginny csípőre tett kézzel fordult felé. Annyira Mrs Weasleys kifejezés ült az arcán, hogy Harry csodálkozott, hogy Fred nem hőköl hátra.

– Ez nem tartozik rátok. És megköszönném – tette hozzá mérgesen Ronnak, aki éppen akkor jelent meg George könyökénél, megrakodva mindenféle áruval –, hogyha nem mesélnél ennek a kettőnek rólam mindenfélét össze-vissza!

– Ez összesen három galleon, kilenc sarló és egy knút – mondta Fred a Ron kezében lévő dobozokat vizsgálgatva. – Fizess.

– Az öcséd vagyok!

– Igen, és a mi áruinkat fogod. Tehát, három galleon és kilenc sarló. Elengedem azt az egy knútot.

– De nekem nincs három galleonom és kilenc sarlóm!

– Akkor jobban teszed, ha visszarakod őket a polcra, de ajánlom, hogy jó helyre tedd őket vissza.

Ron több dobozt elejtett, káromkodott egyet, és bemutatott Frednek. Ezt azonban szerencsétlenségére meglátta Mrs Weasley, aki pont ezt a pillanatot választotta a felbukkanásra.

– Ha még egyszer meglátom, hogy ezt csinálod, akkor összenövesztem az ujjaidat – szólt rá Mrs Weasley élesen.

– Anya, kaphatok egy Pöfögő Gombolyagot? – kérdezte Ginny azonnal.

– Az meg micsoda? – kérdezte Mrs Weasley óvatosan.

– Nézd, olyan édesek…

Mrs Weasley arrébb állt, hogy megnézhesse a Pöfögő Gombolyagokat, így Harry, Ron és Hermione egy pillanatra szabadon kipillanthatott az ablakon. Draco Malfoy épp akkor sietett el az utcán, egyedül. Ahogy elhaladt a Weasley Varázsvicc Vállalat előtt futólag visszanézett a válla felett. Másodpercekkel később kilépett a kirakat látóteréből és elvesztették a szemük elől.

– Kíváncsi lennék, hogy hol lehet az anyucikája… – kérdezte Harry rosszallóan.

– Úgy tűnik, visszakapta a pórázt – mondta Ron.

– De vajon miért? – kérdezte Hermione.

Harry nem szólt egy szót sem, túl erősen gondolkodott. Narcissa Malfoy nem szívesen engedné el az ő drága fiacskáját egyedül, Malfoynak biztosan nagy erőfeszítésébe kerülhetett, hogy kiszabadítsa magát.

Harry, amennyire ismerte és utálta Malfoyt, biztos volt benne, hogy semmiképpen nem lehet ártatlan oka rá.

Harry körbenézett. Mrs Weasley és Ginny a Pöfögő Gombolyagok fölé hajolt. Mr Weasley elbűvölten szemlélt egy pakli mugli jelzésű kártyát. Fred és George mindketten vevőket szolgáltak ki. A kirakat túloldalán, Hagrid állt háttal nekik és le-föl nézelődött az utcán.

– Gyertek gyorsan ez alá – szólt Harry, miközben kivette a láthatatlanná tévő köpenyt a hátizsákjából.

– Jaj, nem is tudom Harry – nézett bizonytalanul Mrs Weasley felé Hermione.

– Gyere már – mondta Ron.

Még egy másodpercig habozott, majd bebújt a köpeny alá Harryvel és Ronnal. Senki nem vette észre az eltűnésüket. Túlságosan el voltak foglalva Fred és George termékeivel. Harry, Ron és Hermione olyan gyorsan nyomakodtak ki az ajtón, ahogy csak tudtak, de így is mire kiértek az utcára, addigra Malfoy úgy eltűnt, mint ahogy ők az előbb a boltban.

– Erre ment – dörmögte Harry, olyan halkan, ahogy csak bírta, hogy a dudorászó Hagrid meg ne hallja. – Gyerünk…

Tovább siettek jobbra-balra tekintve a kirakatokra és ajtókra, mígnem Hermione előre bökött.

– Az ott nem ő? – suttogta. – Balra fordul?

– Nem nagy meglepetés – suttogott Ron is.

Malfoy körbepillantott, majd beosont a Zsebpiszok közbe és eltűnt a szemük elől.

– Gyorsan, vagy megint elveszítjük – gyorsított fel Harry.

– Látni lehet a lábunkat – nyugtalankodott Hermione, ahogy a köpeny ide-oda csapódott a bokájuk körül. Most már sokkal nehezebb volt mind a hármuknak elbújni a köpeny alatt, mint régen.

– Nem számít – türelmetlenkedett Harry. – Csak siessünk!

De a Zsebpiszok köz, a sötét varázslatoknak szentelt mellékutca, teljesen elhagyatottnak tűnt. Bepillantottak minden kirakaton, ahogy elhaladtak mellettük, de úgy tűnt, hogy egyetlenegy boltban sincsenek vásárlók. Harry úgy gondolta, talán árulkodó jel lehet, hogy ilyen veszélyes és gyanús időkben bár